Scroll Top
kelemen-eniko
Kelemen Enikő

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán szereztem meg gyógytornász-fizioterapeuta diplomámat 2021-ben. Gyerekkorom óta nagy szerepet játszik az életemben a sport és a mozgás. Mindig is tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Azonban szerettem volna olyan szakmát választani, amely során segíthetek másoknak. A gimnáziumi éveim alatt magam is jártam gyógytornászhoz és megtapasztalhattam, hogy ez az a hivatás, amit kerestem. A gyógytornász szakma lehetővé teszi számomra, hogy aktívan részt vegyek az emberek egészségi állapotának javításában, a fájdalom enyhítésében és gyógyulás elérésében. Az a lehetőség, hogy segíthetek az embereknek, hogy aktív életet éljenek, a mozgásszervi problémáikat kezeljék, és megtanulják, hogyan érhetik el a testi, és akár lelki egészségüket, minden nap inspirál.

Fő érdeklődési területeim a gerincferdülés, a hanyagtartás, a degeneratív gerincproblémák, az ízületi fájdalmak kezelése, a különböző sérülések utáni rehabilitáció, és nem utolsó sorban a prevenció.

A mozgásterápia mellett az általam alkalmazott módszerek közé tartoznak manuális technikák is, és kiegészítő terápiás eszközöket is használok, amelyek segítenek a fájdalom enyhítésében, az ízületek, az izmok, a kötőszövet mobilizálásában, valamint az optimális testtartás és mozgások elérésében.

Minden egyes páciensnél korosztálytól függetlenül kiemelt figyelmet fordítok az egyéni szükségletekre és célokra. Nagyon fontos számomra a betegoktatás és a prevenció. Szeretném, ha a páciensek megértenék a kezelések céljait és menetét, valamint megtanulnák, hogyan tudnak aktívan hozzájárulni a saját gyógyulásukhoz. Ezért részletesen tájékoztatom őket a kezelési folyamatokról, és tanácsokkal látom el őket a mindennapi tevékenységeikhez is, hogy hosszútávon megőrizzék egészségüket.

A gyógytornász szakma elengedhetetlen része, hogy szakmai tudásomat folyamatosan bővítsem. Ennek érdekében sokrétű továbbképzéseken és előadásokon veszek részt, hogy kezeléseim során mindig minőségi ellátást biztosíthassak a pácienseimnek.

Végzettségek:

  • 2019. Kinesio-tape alaptanfolyam és haladó (Oriolus-med)
  • 2020. Funkciónális fascia tréning (Feövenyessy Medical Fitness Akadémia)
  • 2020. Flossing terápia a mozgásszervi problémák és sportsérülések rehabilitációjában (Feövenyessy Medical Fitness Akadémia)
  • 2021. SMR (self myofascial release) a sport- és mozgásszervi rehabilitációban (Feövenyessy Medical Fitness Akadémia)
  • 2021. Ízületi és lágyrész mobilizáció Dr Terrier szerint I., II., III.
  • 2022. Neuroplaszticitás és mozgásterápia workshop (Feövenyessy Medical Fitness Akadémia)
  • 2023. Fascial Manipulation by Stecco Level 1, Level 2